Bejelentkezés
Bejelentkezve:
Postaláda
Be kell jelentkezni!
Akiket szívesen ajánlunk:
Statisztika
Összes tag : 178Utolsó regisztráció : czanky
Tagok online : 1
Ma : 0 új felhasználó
A héten : 1 új felhasználó
A hónapban : 0 új felhasználó
| érzések |
 |
 |
 |
| Írta: hare krisna |
| 2010. július 30. péntek, 11:48 |
 érdekes ez a bolygóállás ami körülvesz minket.azt hiszem mindenkit megvisel az a sok szembesülés amit ezalatt a pár hét alatt kapott. egész éjjel nem aludtam és most reggel sem voltam álmos. eltelt a déleltőtt és végiggondoltam az életemet. most végre kitisztult a kép hogy mi is lesz a következő lépés. eddig csak úgy éreztem magam mint aki kint áll a jeges esőben és érzi ahogy a pofáját csapkodják a jégdarabok. egyszerre csodálatos, és borzongást keltő, de ennyi hét után már borzasztóan fárasztó. teljesen kimosódtam. úgy érzem teljesen kettészakadt a világ. csak állok és nézek körül, mint egy szellem. egy szellem, aki átlátszónak érzi magát, mert a bejövő hatások az emberektől átszaladnak egy pillanat alatt, érzések nélkül. úgy érzem jelen vagyok, mégsem a régi minőségben. az emberek nem veszik észre hogy jelen vagyok :) ez tetszik :) és egyszerre furcsa. látom a világot ahogy hatalmas folyóként körülöttem zavarosan hömpölyög és mégis úgy érzem tisztán a fenekére látok. tele van indulattal, haraggal, és mindenekfelett egyszerre pusztulással és élettel. az emberek felgyorsítva élik az életüket, és várva várják mikor pusztulnak már ki ebből a létformából, és mindent meg is tesznek ezért. minden próbálkozásuk meddő sóhaly, ami még mélyebbre taszítja őket a dualitás világába, még nem el nem érik a tökéletes zombi állapotát. a zombi csak dolgozik, és egész életében azért kűzd hogy neki jobb legyen, de élvezni azt nem tudja. minden élvezetét az a kapzsiság tölti el hogy még többet akar szerezni, és még több idejét eltölteni felszínes látszat dolgokra, amik amég meg nem kapja őket értelemmel töltik el az életét. végigrohan az utazásain, végigrohan mellette az élet, anélkül hogy érezte volna valaha egy fának az énekét a szélben, vagy az áradó boldogságát a napsütésben. olyan mint egy elvarázsolt világ. ahol az emberek egy betegségben szenvednek, ami az, hogy másokat maguknál többre tartanak. és itt vannak azok a barátaim / testvéreim is akik velem együtt szintén látják ezt a forgatagot de nem benne élnek. úgy érzem mintha az emberek egy része még a régebbinél is mélyebbre süllyedt volna a világban, mígnem a többiek még magasabbra emelkedtek volna fel. nem látok középréteget. mint ahogy politikailag is szokták mondani, a társadalomban nincs középréteg, a spiritualitásban is ezt érzem. úgy érzem magam mint egy lépcsőn amin ha hátranézek, észreveszem hogy mögöttem a lépcsőfokok leszakadtak. visszanézek és morajlik alattam a mélység. az emberek zúgolódnak, de nem értem miért. hiszen a felkelő nap egyetlen sugara mindent megold. de csak annak, aki megtanulja azt átélni és érezni... |
Hozzászólások
és mikor ülünk össze hallgatni?
én úgy érzem hogy ezzel mindent kiírtam magamból ami jelen pillanatban hetek óta felgyűlt bennem ezzel kapcsolatban.
és úgy vettem észre hogy mást is igencsak érint ez az érzés.
szerintem vannak akik csak idejárnak ezt az oldalt olvasni és ugyanezt érzik vagy hasonlót.
nekik eléggé megérintő lehet ez az írás.
van közép réteg, bár igen sovány és kevés akik ezt képezik, azért mégis vannak. csak elvonulnak és simán élnek, vízhang nélkül, zajtalanul.
mások vagyunk ezt be kell látni, nem kevesebbek, nem többek, csak mások és mégis ez a másság tesz harcossá, egy örök nyughatatlan, küzdő lélekké amiben ott az állat, ami keres, kutat és nem éri be kevesebbel, mint a makulátlan boldogsággal.
lehet fojtani, gyengíteni, megpróbálni elnyomni, de a hangja mindig ott marad. magányos estéken pedig a szoba hűvös csendjében vízhangot ver a fejben.
valóban nagy az eltérés, mert kell kapaszkodó, példa, hogy működik és létezik. sokszor eszembe jut Radnótitól Jónás története. Ninivébe érve Jónás szavára nem térnek, meg az ott lévők varázsütésre, de a próféta szava mégis magot hint el a szívükbe. utat talál a mondanivaló, megfogan a képesség a jóra, ezért isten nem pusztítja el őket. Jónás a felbőszült tömeg elől tengerpartra menekül és bőszen ócsárolja az urat mert cserben hagyta. mégis csak az úr szeme látja, hogy az idő mit hozhat ki belőlük.
a mi szavaink is ahogy Jónásé, nem vált ki pálfordulást senkiből egyik pillanatról a másikra. ez jó is így mert a tapasztaláshoz idő kell. fel kell dolgozni az érzelmeket, megfelelni az élethelyzeteknek, dönteni helyesen és viselni a következményeit a választásunknak.
ezek ellenére mégis a hozzánk hasonlóak nehezen viselik, a látványát annak, hogy mások szenvednek, a saját kétségiektől, félelmeiktől, gyengeségeiktől. az öröm az ürömben, hogy így tanulunk mind.
a dolgunk megmutatni, hogy van élet a halál előtt, a poklot mi is megjártuk, s meghaltunk már párszor bele, de élni sosincs késő elkezdeni. csak hit kell! a hited saját magadban! s máris hónod alá nyúl a szabadság és megmutatja milyen kék is az ég, mennyire felemelő a szél érintése, boldog érzés saját valós énképed látványa.
hosszú az út és kurva fárasztó, mert más nem fogja bejárni, csak te! de társak várnak ha elszánod magad. te döntöd el mikor ébredsz, vagy alszol tovább…
http://www.youtube.com/watch?v=XTGI0E0K3Mc&feature=related
Kedvesem, az ölelésem szórd a széllel haza.